Vitézy Dávid a Budapesti Közlekedési Központ alapító vezérigazgatója a Facebookon számolt be arról, hogy az osztrák vasút jövő hétfőtől levágja a magyar vonatokat a nyugat-európai hálózatról.
Vitézy Dávid bejegyzésében az olvasható, hogy mivel a MÁV-nak nem sikerült pontosan közlekedtetni a Budapest-Győr fővonalon közlekedő óránkénti nemzetközi vonatait, így az osztrák vasút többszöri figyelmeztetés után bejelentette, hogy október másodikától
levágja a magyar vonatokat a nyugat-európai hálózatról,
továbbá kettévágja Bécsben a Linz, Salzburg, München fele továbbmenő budapesti railjet vonatokat.
Mivel a nemzetközi vonatokon kívül minden más vonatot buszok pótolnak ezen a szakaszon, felfoghatatlan számomra, hogy az osztrákok jelzései után hogy nem sikerült a vonatokat olyan időpontban indítani Budapestről akár a menetrendet módosítva, hogy időben menetrend szerint odaérjenek Bécsbe
– írja Vitézy. Hozzátette, mindez szerinte azt jelenti, hogy „az intézményes szakmai kontroll megszűnt a MÁV működése fölött”, továbbá a rugalmatlanságot és az utasok leghátulra sorolását következmények nélkül meg lehet itt tenni.