A filmesek rettegnek a mesterséges intelligenciától? Erre utal nem csak az, hogy az amerikai írók utcára vonultak és részben a ChatGPT által jelentett veszély miatt tüntettek 148 napon keresztül – a színészek később indult munkabeszüntetése e cikk írásának pillanatában is teljes svunggal zajlik –, hanem az is, hogy egyre több egész estés produkció főellensége az MI. A mesterséges intelligencia volt a legyőzendő gonosz az új Mission: Impossible-ben és a netflixes Rachel Stone – Mindent vagy semmit című kémfilmben is, a napokban pedig újabb, a témában lavírozó alkotás került vászonra. Szeptember 28-tól vetítik ugyanis a magyar mozik Gareth Edwards új rendezését, Az Alkotó (The Creator) című sci-fit, mely olyan sötét jövőképet fest elénk, amihez képest a Mátrix-trilógia kisgyerekeknek való esti mese.
Fotó: 20th Century Fox
Az Alkotó történetének középpontjában egy globális konfliktus, a nyugati világ mesterséges intelligencia ellen indított hadjárata áll, mely egy Los Angeles városát ért tragédia után indult el. Az emberiség nem szórakozik, elképesztő hadi vívmányokat vet be a győzelem érdekében, például a NOMAD névre keresztelt űrbázist, melyről pusztító rakétatámadásokat lehet indítani. A film főszereplője egy Joshua (John David Washington) nevű fickó, aki a Távol-Keleten él beépítve, és a címbeli Alkotót, a mesterséges intelligencia készítőjét kutatja. A küldetés rosszul sül el, Joshua elveszti nejét, azt a Mayát (Gemma Chan), akivel az ügynökösködése közben szeretnek egymásba, így a katona az őt ért trauma után önkéntes száműzetésbe vonul.
Egészen addig a pontig, amíg a különleges erők újfent meg nem keresik a főhőst, megkérik, hogy ugyan kutassa fel Az Alkotót, és az általa feltalált, a háborút egy-kettőre eldönteni képes halálos fegyvert szolgáltassa a kezükbe. És a jutalom? Az amerikaiak állítása szerint Joshua elhunytnak hitt neje igenis életben van, akit siker esetén kimenekítenek az ellenséges vonalak mögül.
Gareth Edwards új filmje egy egészen érdekes egyveleg, mert a sztori fő vonalát illetően elmondhatjuk, hogy ezerszer láttunk már ilyesmit. Nem spoiler talán, mert a trailerek is ellövik a fordulatot, miszerint Joshua egy Alphie (Madeleine Yuna Voyles) nevű kislányra bukkan, amikor eljut Az Alkotó titkos rejtekhelyére Ázsiában, innentől pedig egy feszült menekülés veszi kezdetét... a végén vagy happy enddel, vagy nem. Ezt már nyilván nem áruljuk el. Másrészről viszont közel sem lehet rásütni Az Alkotóra, hogy elcsépelt lenne, vagy lerágott gumicsont, mert
a készítőgárda potom 80 millió dollárból, tehát aprópénznek számító összegből olyan látványvilágot, élő-lélegző, minden science-fictionös eleme ellenére létezőnek érződő világot rakott össze, hogy helyenként majd elsírtuk tőle magunkat.
Bravúr, mert a direktor hiába dolgozott már korábban olyan látványfilmeken, mint a Zsivány Egyes című Star Wars-történet, és a 2014-es Godzilla, ennek a színvonalnak eddig a közelében nem járt.
Valamelyest kölcsönöz az olyan klasszikusoktól Az Alkotó, mint például a Mátrix, az emberi arcot viselő MI által irányított robotokról egyértelműen a Wachowski-tesók filmjei jutnak eszünkbe, mégis a máshol látott elemeket annyira komplex világba rakja bele Gareth Edwards, ami a direktor zsenialitását tükrözi. Érdemes tudni, hogy a stáb kiment terepre forgatni, Nepál mellett Thaiföldön és Kambodzsában dolgoztak többek közt és megérte: valami elképesztően festenek a high-tech eszközök, a futurisztikus repülőgépek, helikopterek és bazinagy tankok az ázsiai környezetben, gyönyörű a kontraszt a keleti tájjal és tradicionális miliővel.
Mindemellett Edwards a jövőbeli nagyvárosok ábrázolását is úgy eltalálta, hogy végig az állunkat kerestük, ami kopogva a földre esett... ez a film minden túlzás nélkül hozza a Szárnyas fejvadász 2049 szintjét, sőt!
A sci-fi műfajának az áll jól, legyen szó könyvekről, képregényekről, videójátékokról, filmekről vagy sorozatokról, ha valamiféle gondolatébresztés is az írók célja. Hovatovább, a filozofikus lélekbúvárkodás sem áll messze a tudományos-fantasztikumtól. Az Alkotó is csak a felszínen mondja azt, hogy a mesterséges intelligencia a főellenség, amennyiben mélyebbre ásunk ebben az egész futurisztikus őrületben, akkor rájöhetünk, hogy igen. Megint az ember a főgenya, aki nem bír magával, és végső soron pusztulást hoz saját magára.
A két főszereplő, a PTSD-vel küszködő, és az általában remekül játszó John David Washington karaktere, Joshua és a háborút eldönteni képes, különleges kisgyerek, a Madeleine Yuna Voyles-féle Alphie kapcsolata sajnos nem nélkülözi a kliséket, de a két színész közt remek a kémia, a beszólogatások, ahogy a férfi tanítgatja a gyermeket, mind remekül ülnek ezek a dialógusok.
Joshua és Alphie duója révén kapunk ráadásul egy olyan gondolatívet, ami a mesterséges intelligencia veszélyessége mellett azt is felteszi kérdésként, hogy honnan számít embernek egy robot. Egyáltalán mit jelent embernek lenni?
Nagy kár, hogy Az Alkotót a végére túlhúzzák, és pont akkorra esik egy kicsit szét a film, amikor katarzist kéne hoznia a nézőnek. Ehelyett feleslegesnek érződő jeleneteket kell néznünk, amiket a vágónak kellett volna kigyomlálnia, mégpedig mindenféle könyörület nélkül. Mivel a finálét némiképp elrontották, és nem sikerült megríkatniuk bennünket, vagy bármiféle érzelmi gyomrost bevinniük, ahogy azt egy ilyen sci-fi drámától elvárnánk, nem lesz valószínűleg Az Alkotóból soha kultuszfilm. Még úgy se, hogy nagyon aktuális témát boncolgat, szokatlan nézőpontból és a végső tanulság se nevezhető elcsépeltnek.
Hans Zimmer, akit nyilván senkinek nem kell bemutatnunk, hozza a formáját, kicsit pátoszos, de mesteri és űroperához illő dallamokkal festi alá Az Alkotó 130 percét. Jár a kalapemelés a zeneszerzőnek, aki ebben a műfajban nagyon otthon érzi magát, és ha valaki darkos űreposzt akar csinálni, nem teszi rosszul, ha Zimmert szerzi meg magának. Az ő zenéjét képtelenség ugyanis nem élvezni.
Sűrűn hallani azt a panaszt, hogy miért mindig csak a franchise filmek mennek a mozikban, elég volt már a Marvelből, a DC-ből, a képregény-adaptációkból... és kellene végre valami, ami saját kútfőből érkezik. Az Alkotó eredeti ötleten alapszik, tessék, lehet rá menni, és szerintünk érdemes is, mert annak ellenére, hogy a végére kissé leszívja az embert és fárasztóvá válik, a játékidő nagy részében van szíve Gareth Edwards újdonságának. Még odáig is elmegyünk, hogy picit többnek érezzük magunkat, miután megnéztük. Klasszikusan az a fajta film, ami hozzáad a néző karakteréhez. Ha nem is annyit, mint mondjuk A Bálna, de egy picit mindenképp.
Az Alkotó végre egy olyan sci-fi, ami nagyon szépen magába szippantja az embert, még ha a fő üzenetével a végére ránk is hozza a depressziót. Leginkább a District 9-hoz tudnánk hasonlítani az élményt, aminél jobb ajánlólevelet el se tudnánk képzelni végszóként.
8/10
Az Alkotó jelenleg is látható a magyar mozikban.
