Egyrészt gyönyörű, másrészt rossz a wi-fi, nagyon sok szobát kell takarítani, és nagy a huzat.
24 szobás, és pont olyan, mint amilyeneket a mesékben elképzelünk. A Torino és Milánó között félúton fekvő Sannazaro kastély még 900 éves korában is lakóhelyként működik, a négyéves kora óta ott élő Ludovica Sannazzaro Natta pedig a CNN-nek árulta el, hogy ez milyen érzés.
A 21 éves Ludovica Sannazzaro Natta olasz nemesi családból származik, apja gróf. Az észak-olaszországi Giarole közelében, festői vidéken található középkori erődítmény 28 generáció óta a családja tulajdonában van. A közvetlen felmenői elsősorban nyári rezidenciának használták a tekintélyes épületet, de 2006-ban a fiatal nő szülei úgy döntöttek, hogy elköltöznek Milánóból, és állandó otthonukká alakítják a Sannazzaro kastélyt.
Ludovica számára, aki ekkor négyéves volt, a kastélyban élés lett a normális, gyerekkora óta az otthonának tekintette. Attól persze még rengeteg izgalmat tartogatott az épület felfedezése: a 18 hálószoba mellett 9 fürdőszoba, több nappali, könyvtár, bálterem, étkező van benne, és persze ott van a várárok, a kápolna és megannyi titkos átjáró, ami mind arra várt, hogy gyerekként feltérképezze. Ahogy a CNN-nek felidézte: a szülei gyakran nem is találták meg, mert épp valamelyik hatalmas szekrényben bújt el. Ő nagyon élvezte, a szülei feltehetően nem annyira.
A helyszín persze adta magát ahhoz, hogy gyerekként hercegnőkről, boszorkányokról és varázslókról szóló meséket találjon ki barátaival, ahogy mondja, a kastély nagyon kreatív gyerekkort biztosított számára. Harry Potteren és a Narnián nőtt fel, a kastély pedig megadta a hangulatot a fantáziáláshoz.
Ami gyerekként paradicsominak tűnt, tinédzserként már ellentmondásos lett. A bentlakásos iskolába kerülő Ludovica nem igazán tudta, hogyan is mondja el másoknak, hogy egy kastélyban él. Ekkor kezdett el tudatosodni benne, hogy az otthona befolyásolhatja az emberek róla alkotott véleményét, és ezért sokszor inkább nem is beszélt róla. Nagyjából ekkor döbbent rá arra, hogy nem is olyan normális az, hogy egy kastélyban él.
A saját kiváltságosságának a megismerésével és megértésével párhuzamosan egyre inkább lenyűgözte a kastély története, és az, ahogyan összefonódik a családi örökségével, kutatni kezdett a családfája után, meg akarta érteni a kastély múltját - mégis csak kilenc évszázadról van szó.
Később az Egyesült Államokban tanult tovább, ahol az új amerikai barátai még inkább megdöbbentek a családi hátterén. Ludovica azonban ma már azt mondja: „Nem fogom elrejteni egy részemet csak azért, mert félek attól, hogy mit fognak gondolni”.
A koronavírus-járványt a kastélyban vészelte át, ami megint csak lehetőséget adott, hogy más szemmel nézzen az épületre. „Néha nem értékelem ezt annyira, amennyire kellene. Valószínűleg azért, mert ez az otthonom. És annyira normális számomra. De én igazán, igazán szeretem ezt a helyet” – mondta.
Így, hogy rendezni tudta a múltjával és a jelenével kapcsolatos érzéseit, a kastély történetét és hangulatát elkezdte megosztani a közösségi oldalakon is, betekintést engedve abba, hogy milyen is az élet egy középkori kastélyban. „Egyrészt gyönyörű, másrészt rossz a wi-fi, nagyon sok szobát kell takarítani, és nagy a huzat”. A posztjai betekintést engednek a „hercegnő esztétikába”, amit, úgy tűnik, mára már teljesen magáévá tett.
